:: Olvasnivalók | Mesék ::

A beteg labda

Még a nagyvakáció előtt történt. Az első meleg májusi napok egyikén, hogy a kisfiú nem jött idejében haza az iskolából. Egyig volt órájuk, már két óra is elmúlt, s még mindig nem ért haza. Nyugtalanul hajolt ki az édesanyja az ablakon. A harmadik emeletről majdnem a fél utca belátható. Nézte, nézte az utcát a kisfiú édesanyja, mígnem egyszer csak úgy látta, mintha a járókelők sűrűjében az ő kisfia dülöngélne a járdán.

- Jaj, mi történhetett vele! ? ijedt meg az édesanyja, s már futott volna elébe, de akkor látja, hogy az ő fiacskája nem dülöngél, hanem cselezget. A járókelőket cselezgeti ki egy félig behorpadt labdafélével.

- Na megállj csak, úrfi, így megijeszteni az embert!

A kisfiú a zebrához ért. Fölvette a labdát, melyet sisaknak is bátran föltehetett volna, annyira horpadt volt. Magához szorította. Egy rántással a táskát is helyreigazította a hátán.
Szétnézett, majd odaállt egy éppen átigyekvő néni mellé, az úttest közepéig balra, majd jobbra járogatva a tekintetét, olyan figyelmesen kelt át, hogy még mindig az ablakban álló édesanyja szigorú arca is mosolygósra szelídült. De csak egy pillanatra. Mire fölért a kisfiú a harmadik emeletre, s csengetett nagy kipirulva, már újra szigorú volt az édesanyja arca, és szemrehányó a hangja:

- Hát te hol csavarogtál ilyen sokáig? S mi ez a szemét a kezedben?

- Nem szemét, labda ? szorította magához a kisfiú, de bár ne tette volna, mert csupa por lett a ruhája.

- Teszed le azonnal! S méghozzá be a szemétbe!

- Ne, édesanya, de dobjátok el!

- Mit ne dobjunk el? ? bújt elő a nagyfiú is.

- Ezt a labdát, a labdámat ? esdekelt a kisfiú.

- Ez labda? Inkább csónak vagy még inkább bocskor. Hol szedted föl?

- Az utcán, egy fa tövében volt. Félrerúgva.

- Félrerúgva? S te megsajnáltad.

- Meg. Mert láttam, hogy beteg.

- Beteg.

A nagyfiú s az édesanyjuk elnevette magát.

A kisfiú érezte, hogy most kéne ütni a vasat, ha azt akarja, hogy ne dobják a szemétbe az ő beteg labdáját. De csak állt, állt. És félt letenni a kezéből. Könyörgésre fogta.

- Igazán ne dobjátok a szemétbe! Megmossuk. Meglátjátok, milyen szép labda volt, mikor egészséges volt. Szivárványszínű. Nagyon szeretném, ha nem dobnók el, s ha meg lehet gyógyítani.

- No add csak ide -. Vette el a nagyfiú. ? Hát, ha ennyire sajnálod, hogy volt szíved hazáig rugdosni?

- Csak taszigáltam a lábammal. Csak úgy, mintha simogattam volna.

- Na jól van, jól. A végén még kisütöd, hogy a labda szólt utánad panaszosan, hogy toszogasd hazáig, ne hagyd félrerúgva a fa tövében.

- A labda nem tud beszélni, de ha tudna, biztosan utánam szólt volna ? pirult belé a kisfiú az örömbe, mert látta, hogy most már a dolgok jó irányba mennek.

A nagyfiú már töltötte is a felmosóvedret, és vitte ki a teraszra, hogy a labdát megfürdesse. A kisfiú meg sietett átöltözni, kezet mosni. Mire rendbe tette magát, még a füle is kétfelé állt a ámulattól. Gyönyörűre fürdetett és egészségesre gömbölyödött labda gurult a lábához.

- Ez honnan van?

- A te labdád. Megfürdette, meggyógyítottam, csak még feküdnie kell estig legalább.

- Hogy csináltad, mivel gyógyítottad meg?

- Injekcióval. Megfürdettem. Utána meg adtam neki egy injekciót.

A kisfiú hitetlenkedve nézett a bátyjára. A bátyja nevetett.

- Azt mondtad, beteg. Te is, amikor beteg vagy, injekciót szoktál kapni, én is azt adtam a labdának. Vagyis megkerestem, hol a lyuk rajta, s egy kiérdemesült, vastag tűvel levegőt fújtam belé. Utána, mikor a tűt kirántottam, a lyukat műanyag ragasztóval betömtem és leragasztottam. Ott van rajta a flastrom.

A kisfiú azt sem tudta, hogy köszönje meg.

Ez lett a kisfiú legkedvesebb labdája. Falura is magával vitte. De a labda is szereti őt. Ott gurul mindig hol előtte, hol mögötte, s ha nem tud is akkorákat ugrani, mint újkorában, azért a kisfiú térdéig mindegyre föl-fölugrik, mint egy hűséges kiskutya. A színe pedig, a szép színe sokkal szebb, gyönyörűbb, mint újkorában lehetett, mert harmatban mosdik minden reggel.