Vallomások

Színek a Kisfiútól

Azon a napon gipszmintákat festő csapatunkhoz egy szőke kisfiú is csatlakozott. Kicsit leszegett fejjel, rólunk szinte tudomást sem véve, rendületlenül vette sorra a mintákat, és festette őket szomorú szürkére, bánatos barnára. Sorra kerültek ki keze alól a fekete delfinek, barna virágok és a szürke labdák. Közben édesanyja elbeszéléséből kibontakozott a család története, és mi érteni kezdtük a Kisfiú színválasztásainak okát.

De mégis, hátha lehet valamit tenni… Mutattuk neki a festék-készletet, a színkeverés játékos lehetőségeit, a csapat egyik művészi hajlamokkal megáldott tagjának gyönyörű színátmenetes virágait. Meséltünk a kék tengerről, a mosolygó napról, a hétszínvirágról. Eszter talán még énekelt is… De a Kisfiú csak festett tovább, legfeljebb egy-egy oldalpillantást engedett meg magának. Hiába, nem lehet egy életet egyetlen délután megváltani…

Letelt az időnk. Már csomagoltunk, ecseteket törölgettünk, amikor éreztem, hogy valaki szorosan hozzám lapul. Lenéztem. A Kisfiú állt ott, még mindig leszegett fejjel, szótlanul. Eszter biztatására felém nyújtott egy zöld-kék (!) virágot.

Kicsim! A virágod azóta is az asztalomon van. Minden nap, amikor ránézek, azt kívánom, jöjjön el az életedben az az idő, amikor már nem azért festesz zöldre és kékre egy virágot, mert nekem ezek a kedvenc színeim, hanem azért, mert az árnyékból kilépve Te magad látod meg a világ sokszínűségét! Egyszer talán lesz valaki, aki elmagyarázza neked, hogy már eddig is nagy dolgot cselekedtél. Értelmet adtál a mi keddi két óránknak.

Köszönöm!
Gerzanics Annamária


<< Vissza